2010. április 28., szerda

Varrófoglalkozás

Pénteken varrófoglalkozás lesz a könyvtárban, ilyen szépségeket készíthetnek a gyerekek közeleg az anyák napja. Egy szál mindig nyíló tulipán, egy pénztárca, természetesen virággal, és egy nárcisz hűtőmágnes.

(a képen nem tömörítettem, hátha így nagyítható, jól látható lesz)

2010. április 27., kedd

Vaj kontra margarin, avagy cikk a Tejipari Hírlapból

Rendhagyó bejegyzés

Tegnap suliba menet bedobtam a lapot a táskámba, gondoltam lesz mit olvassak a buszon, van rá időm, bő egy óra, míg a suliig eldöcögök, a lap még múlt szerdán jött, de nem volt még időm elolvasni. Találtam benne egy jó kis cikket, érdekes dolgokat foglaltak össze benne, számomra nem volt ismeretlen, gondoltam olvassátok ti is ,akik amúgy nem hiszem, hogy olvastok Tejipari Hírlapot, mert újságosnál nem kapható.

Emlékezés is Szakály tanárúrra is egyben ez a cikk.

2010. április 23., péntek

Néhány apróság

Ezek kimaradtak az előző bejegyzésemből, most találtam rájuk. Neszesszerek, tolltartó, és nosztalgia tárca a kékség kollekcióba!

2010. április 20., kedd

Így április közepén kissé elhavazva

Egy ideje nem írtam, csak Silerika díját köszöntem meg. Kissé el vagyok havazva, pedig nem futkos mellettem egy gyerek sem akkor mi lenne, hát nem tudom.
A fene egye meg, mindennap olyan gyorsan repül, egyszerűen csak azt veszem észre, hogy még csak most keltem fel, de már fekszem is le, pedig nem alszom sokat.
Voltam vásározni, az idő nem volt kegyes hozzánk sajnos. A portékáim és Anyuskám portékáinak egy része.

A kedves pad társam segített sátorhoz jutni, hálából készítettem a lányának egy zsebpénztárat, nagyon tetszett neki.

Készítettem néhány apróságot a vásárra, igaz nem tudtam elkészíteni mindent amit terveztem, mert hát ugye néha sokat akar a szarka, de nem jön neki össze, hát én is így jártam.

A tavaszi madaras táskám megvette egy kedves vásárló a Meskán és rendelt hozzá magának egy és a két barátnőjének egy-egy nosztalgia tárcát.

Horgolótű tár egy kedves Meska vásárló megrendelésére készült!

Már készülök a következő vásárra, ezek a következő vásárba jönnek velem, de remélem lesz még társuk.

Igazán megkönnyíthetné az életem valami angyal, aki segít a fránya tanulásban, ezért várom az angyal jelentkezését, már csak bő év, és talán túl leszek ezen is. De hát a jó pap is holtig tanul, bár én nem vagyok pap, de nekem sem árt meg a dolog. Csak legalább hasznosítható dolgokkal tömetnék meg a fejünket, nem is szólnék egy szót sem. De amikor a tanárok elmondják, hogy soha az életben nem fogjuk használni ezeket a butaságokat, hát így azért sokkal nehezebb elképzelni az amúgy is elvont dolgokat, és nem is beszélve a megtanulásukról. Várom azok jelentkezését is, akik láttak mostanában váltót (na nem az autó sebességváltójára gondolok).

2010. április 14., szerda

Irulok-pirulok

Silerika szerint született tehetség vagyok. Néhány napja kaptam tőle ezt a díjat, de csak most értem ide, hogy megmutassam. Köszönöm neki ezt a megtiszteltetést! Végülis elképzelhető, mert Anyuskám tuti kézimunkázott, amíg engem várt, és azóta is.

A szabályokat elfogadom, bár konkrétan tovább nem adnám, hisz már nagyon sok helyen járt, így fogadja tőlem mindenki, aki úgy érzi, hogy született tehetség! Tesztet kitöltöm természetesen! Név: Mária, amit én szeretek. Becenév: Marvika, nem a Marikából, hanem a Marcsi+Viktorka összeolvasásából. Lakhelyem: laktam már pár helyen, születésemkor Miszla volt az otthonom, majd 3 évesen Gyönkre költözött a család, a szüleim azóta is ott laknak, csak én vándoroltam el onnan középiskolai éveim Dombóváron, egyetemi éveim Mosonmagyaróváron töltöttem, majd dolgoztam, és éltem Tiszafüreden, jelenleg Fonyódon lakom, igazi vándorlélek vagyok. Születési hely: Pincehely. Magasság: 170 cm. Névnap: szeptember 12. Foglalkozás: ezermester, mindennel foglalkozom egyszerre, illetve megpróbálok foglalkozni, több kevesebb sikerrel. Testvér: egy három évvel idősebb báty. Anyanyelv: magyar. Beszélt nyelv: igaz kissé kopnak, de német és angol, és némi francia. Gyűjtemények: szalvétagyűjteményem mai napig megvan, de most leginkább az anyagokat hozzájuk tartozó kellékeket halmozok fel. Cipőméret: változó a gyártótól függ 37-39-es méret közöttiek a lábbelieim. Iskola: élelmiszer-minőségbiztosító agrármérnök, pénzügyi és számviteli ügyintéző, jelenleg a mérlegképes könyvelő képesítés megszerzésével kínzom magam. Kedvencek: sok van, felsorolhatatlan. Zsebpénz: a mai jövedelmeket lehet annak hívni :(. Álom: vannak álmaim :). Háziállatok: nekem nincs, van két csellengő szomszéd kutya, akiket szívesen etetek, és játszom velük, valamint az otthoni állatok:)

2010. április 6., kedd

Húsvéti ajándék és mai portékák

Húsvéti ajándéknak készítettem a kedves iskolatársaimnak ezeket az apróságokat.

Mai alkotásaim, melyek már a Meska boltomban megtalálhatóak.

2010. április 2., péntek

Úti varrókészlet

Akinek egy ilyen lapul a táskájában, annak nem okoz gondot, egy útközben, vagy munkahelyen laszakadt gomb, letörött zipzárvég, ma ez készült csak, mert délután kézműves játszóház volt, ahol filcből varrtunk répát és gombát.

2010. április 1., csütörtök

Mai apróságok

Ma ezeket az apróságokat készítettem apróságoktárainak.