2009. július 21., kedd

Mai alkotás

A múlthéten vettem hőrekeményedő gyurmát, gondoltam vagyok én olyan ügyes, hogy csinálok belőle, ezt azt. Most már bizton állíthatom, nem vagyok olyan ügyes kezű még most sem, sajnos gyerekkoromban sem tudtam sokat kezdeni a gyurmával, és az ihlet máig nem szállt meg :( Én aki annyira imádja a napraforgót, gondoltam csinálok, hát nem sikerült, így összegyúrtam és gombok lettek belőle. Majd bánatomban bevonultam a kisszobába a varrógépemhez, és készítettem egy tűpárnát, ahogy azt reggel kitaláltam, hogy csinálok, szép gombostűket és tűpárnát. Az utóbbi nem rossz, de a napraforgó, nem valami jó. Pár éve voltam Herenden, és ott láttam, hogyan készülnek a porcelán rózsák (elárulom nekem van egy nyers rózsám onnan, a manufaktúrába kaptam, csak úgy a két szép szememért :) ), gondoltam megpróbálkozom akkor a rózsával. Íme a próbálkozások, az új tűpárnában, a tűpárnára két általam készített, gombot varrrtam :)

Na jó lesznek ezek még jobbak is:)

4 megjegyzés:

bruercsi írta...

Szerintem a piros és a sárga virágok bitang jók lettek! A napraforgó nem a legegyszerűbb virág, ne búsulj!

merinka írta...

A következő már jobban fog sikerülni,csak gyakorolni kell.

Abile írta...

A szirmos virágok valóban fantasztikusan jól néznek ki!! Lehet, hogy a napraforgót is apróbb szirmokból kellene felépíteni??? Csak nagyon minike lenne, ugye?

Marvika írta...

Köszönöm a dícséretet! A napraforgó előbb úgy készült, hogy minden szirom külön, de nem tetszett, ezért az egészet összegyúrtam, abból lettek a sárga-barna gombok!
De elég makacs vagyok, nem adom fel!