2010. április 14., szerda

Irulok-pirulok

Silerika szerint született tehetség vagyok. Néhány napja kaptam tőle ezt a díjat, de csak most értem ide, hogy megmutassam. Köszönöm neki ezt a megtiszteltetést! Végülis elképzelhető, mert Anyuskám tuti kézimunkázott, amíg engem várt, és azóta is.

A szabályokat elfogadom, bár konkrétan tovább nem adnám, hisz már nagyon sok helyen járt, így fogadja tőlem mindenki, aki úgy érzi, hogy született tehetség! Tesztet kitöltöm természetesen! Név: Mária, amit én szeretek. Becenév: Marvika, nem a Marikából, hanem a Marcsi+Viktorka összeolvasásából. Lakhelyem: laktam már pár helyen, születésemkor Miszla volt az otthonom, majd 3 évesen Gyönkre költözött a család, a szüleim azóta is ott laknak, csak én vándoroltam el onnan középiskolai éveim Dombóváron, egyetemi éveim Mosonmagyaróváron töltöttem, majd dolgoztam, és éltem Tiszafüreden, jelenleg Fonyódon lakom, igazi vándorlélek vagyok. Születési hely: Pincehely. Magasság: 170 cm. Névnap: szeptember 12. Foglalkozás: ezermester, mindennel foglalkozom egyszerre, illetve megpróbálok foglalkozni, több kevesebb sikerrel. Testvér: egy három évvel idősebb báty. Anyanyelv: magyar. Beszélt nyelv: igaz kissé kopnak, de német és angol, és némi francia. Gyűjtemények: szalvétagyűjteményem mai napig megvan, de most leginkább az anyagokat hozzájuk tartozó kellékeket halmozok fel. Cipőméret: változó a gyártótól függ 37-39-es méret közöttiek a lábbelieim. Iskola: élelmiszer-minőségbiztosító agrármérnök, pénzügyi és számviteli ügyintéző, jelenleg a mérlegképes könyvelő képesítés megszerzésével kínzom magam. Kedvencek: sok van, felsorolhatatlan. Zsebpénz: a mai jövedelmeket lehet annak hívni :(. Álom: vannak álmaim :). Háziállatok: nekem nincs, van két csellengő szomszéd kutya, akiket szívesen etetek, és játszom velük, valamint az otthoni állatok:)

2 megjegyzés:

Silerika írta...

Nincs pirulni valód, a génjeidet ugyan kaptad, de olyan szorgalmas is vagy, hogy csak na! :o)) De ki az a Viktorka, a párod????

Marvika írta...

Silerika!
Igen Viktorka a párom!