2012. március 6., kedd

Egy kis túra senkinek sem árt, de kettő meg pláne...

Reméltem, hogy ma jó idő lesz, reggel arra ébredtem, hogy esik valami frányaság, eső, havaseső, hó, éppen amihez kedve volt, bánatos is voltam, hogy ma szobafogság lesz, na jó hát még korán van, majd hátha később jobbra fordul az idő, addig horgolok kicsit és majd meglátjuk mi lesz, de nem halogattam sokáig a dolgot 4 sort horgoltam bakancsot húztam és indultam is (a sárga útvonalon).

Sajnos csak az elágazásig jutottam, mert tovább Europatisch felé járhatatlan volt az út, hozzá teszem korlátig (már ahol volt korlát) ér a hó, és azon baktattam felfelé eddig a pontig.

A túratársam felfelé menetben szegődött hozzám, jól megvoltunk mi ketten lefelé menet is :) nem tudom mit tettem volna a túratársam nélkül lefelé :)

Ott szemben jártam kéthete, a fenyvesen látszik a tegnapi és a mai hó nyomai.

Egy ideig beletelt, mire ezt a lesifotót sikerült elkészítenem, annyira jó volt hallgatni az éneküket.

Egy kép a falu központjáról, fentről a fenyvesből, onnan indultam.

Azt tudtam, hogy más időszámításban élek én itt, már rájöttem akkor mikor karácsony előtt színes tojásokat árusítottak a boltban, illetve azóta is, de most milyen ünnep is következik, karácsony, vagy húsvét, mindenki maga eldöntheti, de húsvétfát fenyőből én még nem láttam eddig, szóval ezentúl a fenyőt nem szabad kidobni, hanem a szalmadíszeket le kel szedni helyükre hímestojást tenni és meg is oldottuk, na de mi lesz húsvét után, na erre kiváncsi leszek :)

Néhány textil nyuszi egy üzletben, én pedig lencsevégre kaptam őket, ahogy pózolnak :)

Ez pedig egy másik üzletben készült, jééééé egy kis foltvarrás, na ilyet erre még nem láttam, ezért meg kellett örökítenem, mert lehet nem is fogok többet találkozni vele.

Ja, ő a biztonsági őr az üzlet lépcsőjén lefelé, nem szólt rám, hogy itt tilos fotózni, jó fej volt :)

...

És ami a túra után jött, egy újabb túra, mert hazaérek, és mi történik, hétágra kisüt a napocska, ezt nem hagyhatom annyiba, útra kell kelni újra (lila vonal mentén haladtam).

Hóhóóóóó, eltűnt a hó, csak nem tavaszodik, vagy mi a szösz...

Ismét megtaláltam magamnak a legmegfelelőbb útat, ahol előttem csak egy négylábú járt.

De most már az én tappancsom nyomai is ott vannak, a közel korlátig érő hóban, ami szerintem soha nem fog elolvadni ;), na jó majd biztosen egyszer csak :) A tappancsaim nyomából látszik, hogy kicsit meredek volt az út felfelé :)

Ha már felmásztam, akkor meg is örökítettem a napsütésben a falut, mennyivel szebb volt így, mint délelőtt a borús időben.
...
Most pedig horgolhatok tovább ennyi séta mára azt hiszem jól esett.

4 megjegyzés:

Kati's Quilting írta...

Gyonyoru helyen laksz, nagyon jok a kepeid! Mindig csak amulok es bamulok, nameg irigykedem, mert iden nalunk nincs nagyon ho :(

Marvika írta...

Köszönöm, én olyan vagyok mint egy igazi turista, a fényképező mindig nálam van, akár hova megyek.
Hát van hó itt bőven, azt hiszem 180 cm volt a legnagyobb a télen, én már várom a hó nélküli tájat, de az előrejelzések szerint a héten lesz utánpótlás, szívesen felétek küldeném a felhőket, ha tudnám!

merinka írta...

Gondolom kellemesen elfáradtál,és feltőltődve értél "HAZA", holnap friss erővel lehet dolgozni.
Sok puszi a szomszédból.

Marvika írta...

Igen, jó volt a kis kirándulás! Puszit át lehet adni személyesen, ha szomszédba vagy:)